-
Ezt most csak úgy itt hagyom : Félelem…
Furcsa vissza olvasni gondolataimat és érzéseimet amik pár hónapja fogalmazódtak meg bennem, de akkor nem volt módom megosztani veletek, úgy gondolom túl nagy érték van ebben, mint hogy csak simán kitöröljem . Lehet sokan furcsának vagy akár viccesnek találják soraimat, de őszintén leszarom, mert én azoknak írok akik nem merik elmondani mi is zajlik a lelkükben…. Olvasd hát: Valahogy nem tartottam most fontosnak, igazából úgy éreztem másra kell fókuszálnom. Vannak pontok az életünkben mikor önmagunkat kell előre helyeznünk, és ez nem bűn. Néha egy napra fel kell adni a siker szokásokat, néha egy napig sírni kell, néha egy napig sajnálni kell magunkat. Amikor változás van az életünkben nehéz kezelni akár…
-
Élet és halál
A semmiből születünk és semmivé leszünk, hogy ha eljön az időnk. De mi történik a lélekkel? Tényleg újjászületik? Vagy a mennybe esetleg a pokolba kerül? Esetleg megsemmisül? Vannak pillanatok, amik életben tartanak, de vannak, amik közelebb viszek a halálhoz, sokszor egy másodper egy élet és sokszor 100 év, de egyszer vége lesz. Mit fogunk látni, érezni hallani az utolsó percben? Le fog forogni életünk filmje? Vagy csak egyszerűen megszűnünk létezni? Félünk a pokoltól, de bűnben fürdünk, a menybe akarunk kerülni, de nem hiszünk bene. Ha megáll a szívünk onnantól kezdve, megszűnünk létezni, többé már nem vagyunk az, aki vagyunk, egy kóborló lélek vagyunk, egy semmi, a testünk elporlad, de arra…
-
Egy újabb vasárnap…
“Holnap hétfő és egy újabb munkanap, de vajon miért vagyok stresszes annak ellenére, hogy szeretem a mit csinálok? És mi a megoldás rá? Ma lemondtam egy kellemes estét a szomszédokkal, kifogásként pedig az szolgált, hogy holnap munkanap és „fel kell készülni rá”. Amikor eljön ez a napa, ideges vagyok, már féliig a holnapon jár az eszem, stresszek és ha stresszelek eszek mindenfélét, és ha eszem mindenfélét, hát nem vagyok előrébb az életmódváltásban. Ma arra gondoltam így vasárnap alkalmából, hogy ebből elegem van, szeretem a munkám és mégis hisztizek, de őszintén inkább lusta vagyok, lusta vagyok felkelni, dolgozni menni, haza jönni és mókuskerékben élni. Viszont ma úgy döntöttem elengedem ezt. Ki…
-
Az a baj a hogyan éld az életed típusa könyékkel….
„Az a baj a hogyan éld az életed típusa könyékkel, hogy nem veszik figyelembe a szabályt erősítő kivételeket. Nem számolnak a különcökkel, a zsenikkel, a csodákkal, mert a könyvekben minden fekete vagy fehér, a való életben viszont minden szürke. Semmi sem készít fel igazán azokra csodás, de fájdalmas dolgokra, amiket lehetetlenek hittünk, a pillanatokra amire nem számítunk. „ Szeretem az önfejlesztő könyveket, viszont sokszor már nagyon sok volt, nem vagyok a törökülésben zümmögő típus, nem szeretek meditálni, jógázni és mantrázni, viszont szeretem a spirituális dolgokat, de úgy gondolom mindenkinek meg kell találnia a saját arany középútját. Vannak az életeben sikerszokások, de valamikor úgy vagyok velük, hogy a francba is! Mikor…
-
Első lépés…
Ha fel szeretnék épülni valamiből mindig az első lépés a probléma feltárása. Az a gond hogy az emberek ezt nem tudják elviselni, és hogy miért? Mert rühellik az igazságot és azt hallani, hogy ő magunk a probléma melegágya. Nagyon fontos lépés ez de mégis ahelyett, hogy szembenéznénk a szarral amiben éppenséggel úszkálunk, inkább becsukjuk a szemünket, mintha ott se lenne. Egy gond van, hogy a szaglásunk ettől még tudni fogja mit akarunk elfedni. Nehéz a barátomnak lenni, sőt inkább nehéz az életem részének lenni bármi téren, mert igyekszem őszinte lenni, de ez nyilván nem mindig tetszik a másik félnek, mert egy tükör vagyok ilyenkor. Nekem is vannak tükreim, és piszkosul…
-
Vajon mitől élünk?
Mire van szükségünk ahhoz, hogy reggelente felkeljünk? Ha veszélyben érezzük a szívünket két dolgot tehetünk, vagy elmenekülünk, vagy harcolunk. Sokszor érzem, hogy nem akarom, még egy nap, még egy reggel, de valahogy kimászok az ágyból, valahogy elindulok, de nem tudom, hogy érek a célhoz. Logikusan teszem, amit tennem kell, lépek egyik lábbal majd a másikkal, a testem végzi a belekódolt parancsokat, de vajon ilyenkor a lelkem hol jár? Voltak időszakok az életemben mikor, inkább álmodtam, mint éltem. Szerettem lecsukni a szemem, mert akkor olyan helyen jártam, egy olyan életben, ahol minden tökéletes volt, de vajon ez nem lenne túl unalmas? Sokszor, nagyon sokszor, sok a gondunk, úgy érezzük, hogy minden…
-
Miért nem tudunk őszintén örülni egymás sikereinek?
Kamaszkorunkban Marlo Thomas arról énekelt nekünk, hogy fogadjuk el egymást és a másságunkat. De közben felnőttünk, és most mást dallamot éneklünk. Már nem ünnepeljük egymás életre szóló döntéseit, hanem minősítjük. Az elfogadás tényleg csupán gyerekes dolog lenne? Vagy akkor gondolkodtunk helyesen? Mióta nem adjuk szabadon önmagunkat? – SJP Mikor sikert érünk el előkerülnek a suttogó hangok, és ezeknek a hangoknak sose jó semmi sem. Nem tudnak őszintén örülni neked, mert csak azt nézik hogy nem ők állnak ott helyetted. De vajon ilyenkor azt is megvizsgálják, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a munkájukban sikereket érjenek el? Vajon elgondolkodnak azon, hogy harcoltak, küzdöttek azért, hogy ők is megkapják azt…
-
Szóval van az a mondás, hogy félig a pohár vagy mi, de mikor lesz vajon tele? És mi a túl sok már?
Honnan lehet tudni, ha valami már túl sok? Túl sok törődés, túl sok információ, túl sok döntés, túl sok móka, túl sok elvárás… És mikor van az hogy túl sok elviselni? Sokszor megkérdezem magamtól vajon mikor lesz vége? Mikor lesz már elég? Mikor szállnak el a gondok? Mikor állhatok fel és mondhatom hogy most elég volt? Mindig reménykedem egy végben, mint egy futó pályán start és cél, folyamatosan azt várom hogy célba érjek és megkönnyebbüljek. Na jó nem mindig, de mostanában 80%-ban. Olyan néha mintha az élet ellenem dolgozna, sokszor inkább csak ülök és vagyok mert elfáradok harcolni, mert lehet hogy egy csatát megnyersz néha, de vajon a háborúval mi…
-
Az emberek sose azt látják, aki igazából vagy.
Sose voltam sovány, inkább husis duci csaj. Egy időben hátránynak éreztem, csúnyánk gondoltam magam aki nem érdemli boldogságot, de egyik nap életem szerelme, amit szeretnék megjegyezni iszonyatosan sportos testalkattal belém szeretett. Hogy miért emelem ki a testi adottságokat? Mikor meglátnak az emberek azt gondolják hogy „dagadt” vagyok, de vajon azt látják hogy figyelek az étkezésre? Látják hogy edzek, hogy mennyi mindenről lemondok? Jah NEM! Mikor elmegyek futni az emberek megbámulnak, ha csinosabb ruhát veszek fel kiakadnak hogy miért nem úgy nézek ki mit egy csöves, és tudjátok mi a legrosszabb?! Az, hogy ezt többnyire nőktől kapom. Azon gondolkodtam hogy lehet azok emberek akik nem bírnak, rám és ducibb társaimra nézni…
-
Elhanyagoljuk a családunkat, párunkat, barátainkat, egy jó munkáért?
Vajon megéri? Ha van egy jónak hitt munkánk, oda adjuk konkrétan minden időnket azért, hogy felfigyeljenek ránk, értékeljenek minket és ennek nyilván szeretnénk ha anyagi vonzata is lenne. Fiatal korom ellenére a folyamatos költözések miatt nagyon sokféle munkában találtam magam, de bármilyen területen dolgoztam, mindig a legjobbat adtam magamból. Nem csak 8 és 12 órában, hanem volt hogy 16ban napi szinten (utazás és egyebek). A napom 66%-át adtam oda jó esetben, 33% alvással töltöttem és maradt 1% saját magamra és az emberi kapcsolataimra, és a magánéletemre. Vajon ez normális? Igazából úgy gondolom valahol meg kell találni a harmóniát, de nyilván mérlegelni kell a munka megér-e annyit, hogy a magánéletet beáldozzuk,…
