Szóval van az a mondás, hogy félig a pohár vagy mi, de mikor lesz vajon tele? És mi a túl sok már?

Honnan lehet tudni, ha valami már túl sok? Túl sok törődés, túl sok információ, túl sok döntés, túl sok móka, túl sok elvárás…

És mikor van az hogy túl sok elviselni?

Sokszor megkérdezem magamtól vajon mikor lesz vége? Mikor lesz már elég? Mikor szállnak el a gondok? Mikor állhatok fel és mondhatom hogy most elég volt?

Mindig reménykedem egy végben, mint egy futó pályán start és cél, folyamatosan azt várom hogy célba érjek és megkönnyebbüljek. Na jó nem mindig, de mostanában 80%-ban. Olyan néha mintha az élet ellenem dolgozna, sokszor inkább csak ülök és vagyok mert elfáradok harcolni, mert lehet hogy egy csatát megnyersz néha, de vajon a háborúval mi lesz? Az élet direkt szívat, ami tény néha piszkosul szar az élet, de vannak napok, azok a biztos napok mikor csak sikerül jobb lábbal kelni, mikor a tükörbe mosolyogsz, mikor megdicsérnek, mikor elismerik munkádat, mikor a párod szerelemet vall, mikor hazaérsz és egy pohár borral olvasol egy jó könyvet, mikor már túllendültél ezen a túl sok dolgon.

Ha nagyon szar is az élet, mindig vannak csalónapok amik életben tartanak és boldoggá tesznek. Mi lenne ha ezek napok lennének a célba érés napjaid? Hidd el sose lesz olyan, hogy relaxban ülsz és mormolsz, mint a filmekbe, sose lesz olyan, hogy lassított felvételben pörögsz egy cseresznyefa alatt, vagy egy rejtélyes idegen rád mosolyog, könyörgőm, ne már….

A pohár felig üres, de félig viszont tele van, nézd így….

A nap lemegy, de máshol felkel és arany ruhába bújtat mindent….