-
Egy újabb vasárnap…
“Holnap hétfő és egy újabb munkanap, de vajon miért vagyok stresszes annak ellenére, hogy szeretem a mit csinálok? És mi a megoldás rá? Ma lemondtam egy kellemes estét a szomszédokkal, kifogásként pedig az szolgált, hogy holnap munkanap és „fel kell készülni rá”. Amikor eljön ez a napa, ideges vagyok, már féliig a holnapon jár az eszem, stresszek és ha stresszelek eszek mindenfélét, és ha eszem mindenfélét, hát nem vagyok előrébb az életmódváltásban. Ma arra gondoltam így vasárnap alkalmából, hogy ebből elegem van, szeretem a munkám és mégis hisztizek, de őszintén inkább lusta vagyok, lusta vagyok felkelni, dolgozni menni, haza jönni és mókuskerékben élni. Viszont ma úgy döntöttem elengedem ezt. Ki…
-
Első lépés…
Ha fel szeretnék épülni valamiből mindig az első lépés a probléma feltárása. Az a gond hogy az emberek ezt nem tudják elviselni, és hogy miért? Mert rühellik az igazságot és azt hallani, hogy ő magunk a probléma melegágya. Nagyon fontos lépés ez de mégis ahelyett, hogy szembenéznénk a szarral amiben éppenséggel úszkálunk, inkább becsukjuk a szemünket, mintha ott se lenne. Egy gond van, hogy a szaglásunk ettől még tudni fogja mit akarunk elfedni. Nehéz a barátomnak lenni, sőt inkább nehéz az életem részének lenni bármi téren, mert igyekszem őszinte lenni, de ez nyilván nem mindig tetszik a másik félnek, mert egy tükör vagyok ilyenkor. Nekem is vannak tükreim, és piszkosul…
-
Miért nem tudunk őszintén örülni egymás sikereinek?
Kamaszkorunkban Marlo Thomas arról énekelt nekünk, hogy fogadjuk el egymást és a másságunkat. De közben felnőttünk, és most mást dallamot éneklünk. Már nem ünnepeljük egymás életre szóló döntéseit, hanem minősítjük. Az elfogadás tényleg csupán gyerekes dolog lenne? Vagy akkor gondolkodtunk helyesen? Mióta nem adjuk szabadon önmagunkat? – SJP Mikor sikert érünk el előkerülnek a suttogó hangok, és ezeknek a hangoknak sose jó semmi sem. Nem tudnak őszintén örülni neked, mert csak azt nézik hogy nem ők állnak ott helyetted. De vajon ilyenkor azt is megvizsgálják, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a munkájukban sikereket érjenek el? Vajon elgondolkodnak azon, hogy harcoltak, küzdöttek azért, hogy ők is megkapják azt…
-
Vajon honnan jönnek a magányos emberek?
Sok mindenki feltette már ezt a kérdést, és mitől magányos valaki? Egyszer beszélgettem egy ismerősömmel, együtt jártuk iskolába és ő volt a legmenőbb csávó, sőt a város leghíresebb pasija volt. Nagyon jó sportoló volt és persze döglöttek érte a csajok, mindenki az ő barátja akart lenni és minden lány az ágyába akart feküdni, de eltelet 10 év és váratlan dolog történt… Azt mondta utálja az embereket, barátnője se volt már egy jó ideje és mondta, hogy magányos. Furcsálltam nagyon, ez a srác magányos? ez a srác, akinek több tucat barátja volt? Majd elmesélte hogy ennyit jelentett a hírnév. Suli után eltelt pár esztendő, elköltözött egy másik országba és egyedül volt,…
-
Az emberek sose azt látják, aki igazából vagy.
Sose voltam sovány, inkább husis duci csaj. Egy időben hátránynak éreztem, csúnyánk gondoltam magam aki nem érdemli boldogságot, de egyik nap életem szerelme, amit szeretnék megjegyezni iszonyatosan sportos testalkattal belém szeretett. Hogy miért emelem ki a testi adottságokat? Mikor meglátnak az emberek azt gondolják hogy „dagadt” vagyok, de vajon azt látják hogy figyelek az étkezésre? Látják hogy edzek, hogy mennyi mindenről lemondok? Jah NEM! Mikor elmegyek futni az emberek megbámulnak, ha csinosabb ruhát veszek fel kiakadnak hogy miért nem úgy nézek ki mit egy csöves, és tudjátok mi a legrosszabb?! Az, hogy ezt többnyire nőktől kapom. Azon gondolkodtam hogy lehet azok emberek akik nem bírnak, rám és ducibb társaimra nézni…
-
Szóval elég sokat hazudunk, tudjátok sánta kutya story!
Ha másoknak hazudunk nem szép dolog, jó ez most fura volt leírni, főleg, hogy elég őszinte ember vagyok, sokszor idegesítően, de legalább növelem a statisztikát. Inkább beszéljünk most az önmagunknak való hazudozásról, másokkal se szép ha ezt megtesszük, de a legkegyetlenebb ha önmagunkkal tesszük. Csak egy pohárnál, mert rossz napom volt; csak egy süti, mert nem hízok meg tőle; csak egy pici füllentés nem lesz baj…. Csak egy pohárral 25 éve minden nap, csak egy süti az év minden napján, csak egy kis füllentés a szeretteimnek, nem lesz baj…. Mindegy hogyan próbáljuk tagadni, a hazugságok eltűnnek, szétfoszlanak, akár tetszik akár nem… Őszintén azért fáj az igazság…
-
Elhanyagoljuk a családunkat, párunkat, barátainkat, egy jó munkáért?
Vajon megéri? Ha van egy jónak hitt munkánk, oda adjuk konkrétan minden időnket azért, hogy felfigyeljenek ránk, értékeljenek minket és ennek nyilván szeretnénk ha anyagi vonzata is lenne. Fiatal korom ellenére a folyamatos költözések miatt nagyon sokféle munkában találtam magam, de bármilyen területen dolgoztam, mindig a legjobbat adtam magamból. Nem csak 8 és 12 órában, hanem volt hogy 16ban napi szinten (utazás és egyebek). A napom 66%-át adtam oda jó esetben, 33% alvással töltöttem és maradt 1% saját magamra és az emberi kapcsolataimra, és a magánéletemre. Vajon ez normális? Igazából úgy gondolom valahol meg kell találni a harmóniát, de nyilván mérlegelni kell a munka megér-e annyit, hogy a magánéletet beáldozzuk,…
-
Nem azért vagyok sikeres, mert behódolok!
Nem is olyan rég, kaptam egy kis „kitüntetést” a munkahelyemen a munkámért, kitartásomért, és mikor a közöségi médiában megosztottam, egyik legjobb barátnőmtől kapatam egy üzenetet: Örülök, hogy végre olyanok is kapnak elismerést, akik a munkájukkal szerzik meg ezt és nem a főnöknek való hízelgéssel. És valóban igaz. Sokszor a főnökeim nem hiszem hogy örülnek hogy az alkalmazottjuk vagyok, elég nagy szám van és elég őszinte. (De próbálom magam kicsit visszafogni, és diplomatikusan kommunikálni :D) Egyszerű a képlet, ha nem tetszik valami megmondom, ha ne értek egyet valamivel megmondom, zokon veszik? Hát erről a vezetőim tudnának mesélni, de tudom, hogy nyitott fülekre találok és megértésre. De kérdezem én, mivel vagyunk előrébb,…
-
Senki nem választhatja meg a családját!
Szeretjük őket vagy sem, megértjük őket vagy sem, meg fogunk birkózni vele, mert a családunk. Etetnek, itatnak, ruháznak taníttatnak egész addig míg fel nem növünk és megtaláljuk saját magunk törzsét. Ha felnőttünk egyedül vagyunk és keressük az a társat, akivel létre jöhet az új életünk, akkor most mégis megválaszthatjuk a családunkat? Legyünk ketten, legyen gyermekünk, legyen kutyánk teljesen mindegy, sőt az is mindegy milyen identitással rendelkezel, egy a lényeg keress addig míg meg nem találod azt az embert, aki mellet boldog, teljes értékű életet élhetsz. Lehet, hogy rövid lesz a várakozás, de lehet, hogy felemésztően hosszú és nagyon, de nagyon sok megpróbáltatáson mész majd keresztül. De hidd el, mámorító lesz…
-
Mindig minden a vonalakról szól.
Vonalat kell húznod magad és a világ közt. Mindig minden a vonalakról szól. De vajon ez képzeletbeli vagy kell hozzá toll is? Antiszociális emberként nagyon sokat vonalazgatsz. Vonalat húzol a munkádban, az emberek közé, mindenhol csak a vonalak. Sokszor már annyi van körülötted, hogy cirka firka az életed, kicsit megbolondulsz, ahelyett, hogy önmagadat adnád, mert vonalat húztál. Elég volt ebből, nem kellenek vonalak, vagy max csak néhány. Kellenek az emberi kapcsolatok, de kell az őrület is. A vonal egyenes, merev, szabályos, de jó így élni az életedet? Pazaroljuk az időt vonalazgatásra ahelyett, hogy igazán élnénk. Engedd szabadon belső éned, és a felesleges vonalazgatás helyett, rajzolj egy kanyargó, hullámos, néha megszakított…
