Elhanyagoljuk a családunkat, párunkat, barátainkat, egy jó munkáért?

Vajon megéri?

Ha van egy jónak hitt munkánk, oda adjuk konkrétan minden időnket azért, hogy felfigyeljenek ránk, értékeljenek minket és ennek nyilván szeretnénk ha anyagi vonzata is lenne.

Fiatal korom ellenére a folyamatos költözések miatt nagyon sokféle munkában találtam magam, de bármilyen területen dolgoztam, mindig a legjobbat adtam magamból. Nem csak 8 és 12 órában, hanem volt hogy 16ban napi szinten (utazás és egyebek). A napom 66%-át adtam oda jó esetben, 33% alvással töltöttem és maradt 1% saját magamra és az emberi kapcsolataimra, és a magánéletemre. Vajon ez normális?

Igazából úgy gondolom valahol meg kell találni a harmóniát, de nyilván mérlegelni kell a munka megér-e annyit, hogy a magánéletet beáldozzuk, és vajon a magánélet megér annyit, hogy a munkát beáldozzuk? Mikor mondjuk azt, hogy elég volt?

Nagyon nehéz találni olyan munkát, ami passzol az életünkkel, hisz ha nincs családunk attól még van párunk vagy barátaink, de ha van családunk akkor már feleségünk, férjünk és gyerekeink. Okosan kell a kártyákat forgatni hogy sehol ne bukjunk el, de mikor ez nem sikerül, számolnunk kell a következményekkel.

Vajon van olyan élet, ahol ez mind jár, mindenféle hiányérzet nélkül?

Nem tudom!

De úgy mint mindenki próbálok harmóniát találni mindezek között, ha sikerült, ígérem meg írom a titkos receptet….