-
Koldusból Királyfi
Közzétett: 2012Szerző: Mark FischerKiadó: Bagolyvár KiadóTémák: gazdagság, önfejlesztésOldalszám: 112Mikor van egy férfi aki felfedezi saját késességeit, határait és korlátait. De vajon ezek léteznek? Ez a könyv egy mese, egy történet, nagyon egyszerű példákkal amit a való életben nem is olyan egyszerű követni, de ha bele gondolsz nevetni fogsz, neveti fog mert roppant egyszerű, valós életszerű példák, de mégsem vagy képes a küszöbnél tovább lépni. Akarsz gazdag lenni? Hiszel a saját határaidban? És a tűrőkepesegédiben? És hiszel magadban, annyira, hogy az elveidet felad add, a célod elérésében?
-
Ezt most csak úgy itt hagyom : Félelem…
Furcsa vissza olvasni gondolataimat és érzéseimet amik pár hónapja fogalmazódtak meg bennem, de akkor nem volt módom megosztani veletek, úgy gondolom túl nagy érték van ebben, mint hogy csak simán kitöröljem . Lehet sokan furcsának vagy akár viccesnek találják soraimat, de őszintén leszarom, mert én azoknak írok akik nem merik elmondani mi is zajlik a lelkükben…. Olvasd hát: Valahogy nem tartottam most fontosnak, igazából úgy éreztem másra kell fókuszálnom. Vannak pontok az életünkben mikor önmagunkat kell előre helyeznünk, és ez nem bűn. Néha egy napra fel kell adni a siker szokásokat, néha egy napig sírni kell, néha egy napig sajnálni kell magunkat. Amikor változás van az életünkben nehéz kezelni akár…
-
Élet és halál
A semmiből születünk és semmivé leszünk, hogy ha eljön az időnk. De mi történik a lélekkel? Tényleg újjászületik? Vagy a mennybe esetleg a pokolba kerül? Esetleg megsemmisül? Vannak pillanatok, amik életben tartanak, de vannak, amik közelebb viszek a halálhoz, sokszor egy másodper egy élet és sokszor 100 év, de egyszer vége lesz. Mit fogunk látni, érezni hallani az utolsó percben? Le fog forogni életünk filmje? Vagy csak egyszerűen megszűnünk létezni? Félünk a pokoltól, de bűnben fürdünk, a menybe akarunk kerülni, de nem hiszünk bene. Ha megáll a szívünk onnantól kezdve, megszűnünk létezni, többé már nem vagyunk az, aki vagyunk, egy kóborló lélek vagyunk, egy semmi, a testünk elporlad, de arra…
-
Első lépés…
Ha fel szeretnék épülni valamiből mindig az első lépés a probléma feltárása. Az a gond hogy az emberek ezt nem tudják elviselni, és hogy miért? Mert rühellik az igazságot és azt hallani, hogy ő magunk a probléma melegágya. Nagyon fontos lépés ez de mégis ahelyett, hogy szembenéznénk a szarral amiben éppenséggel úszkálunk, inkább becsukjuk a szemünket, mintha ott se lenne. Egy gond van, hogy a szaglásunk ettől még tudni fogja mit akarunk elfedni. Nehéz a barátomnak lenni, sőt inkább nehéz az életem részének lenni bármi téren, mert igyekszem őszinte lenni, de ez nyilván nem mindig tetszik a másik félnek, mert egy tükör vagyok ilyenkor. Nekem is vannak tükreim, és piszkosul…
-
Vajon mitől élünk?
Mire van szükségünk ahhoz, hogy reggelente felkeljünk? Ha veszélyben érezzük a szívünket két dolgot tehetünk, vagy elmenekülünk, vagy harcolunk. Sokszor érzem, hogy nem akarom, még egy nap, még egy reggel, de valahogy kimászok az ágyból, valahogy elindulok, de nem tudom, hogy érek a célhoz. Logikusan teszem, amit tennem kell, lépek egyik lábbal majd a másikkal, a testem végzi a belekódolt parancsokat, de vajon ilyenkor a lelkem hol jár? Voltak időszakok az életemben mikor, inkább álmodtam, mint éltem. Szerettem lecsukni a szemem, mert akkor olyan helyen jártam, egy olyan életben, ahol minden tökéletes volt, de vajon ez nem lenne túl unalmas? Sokszor, nagyon sokszor, sok a gondunk, úgy érezzük, hogy minden…
-
Miért nem tudunk őszintén örülni egymás sikereinek?
Kamaszkorunkban Marlo Thomas arról énekelt nekünk, hogy fogadjuk el egymást és a másságunkat. De közben felnőttünk, és most mást dallamot éneklünk. Már nem ünnepeljük egymás életre szóló döntéseit, hanem minősítjük. Az elfogadás tényleg csupán gyerekes dolog lenne? Vagy akkor gondolkodtunk helyesen? Mióta nem adjuk szabadon önmagunkat? – SJP Mikor sikert érünk el előkerülnek a suttogó hangok, és ezeknek a hangoknak sose jó semmi sem. Nem tudnak őszintén örülni neked, mert csak azt nézik hogy nem ők állnak ott helyetted. De vajon ilyenkor azt is megvizsgálják, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a munkájukban sikereket érjenek el? Vajon elgondolkodnak azon, hogy harcoltak, küzdöttek azért, hogy ők is megkapják azt…
-
Szóval van az a mondás, hogy félig a pohár vagy mi, de mikor lesz vajon tele? És mi a túl sok már?
Honnan lehet tudni, ha valami már túl sok? Túl sok törődés, túl sok információ, túl sok döntés, túl sok móka, túl sok elvárás… És mikor van az hogy túl sok elviselni? Sokszor megkérdezem magamtól vajon mikor lesz vége? Mikor lesz már elég? Mikor szállnak el a gondok? Mikor állhatok fel és mondhatom hogy most elég volt? Mindig reménykedem egy végben, mint egy futó pályán start és cél, folyamatosan azt várom hogy célba érjek és megkönnyebbüljek. Na jó nem mindig, de mostanában 80%-ban. Olyan néha mintha az élet ellenem dolgozna, sokszor inkább csak ülök és vagyok mert elfáradok harcolni, mert lehet hogy egy csatát megnyersz néha, de vajon a háborúval mi…
-
Vajon honnan jönnek a magányos emberek?
Sok mindenki feltette már ezt a kérdést, és mitől magányos valaki? Egyszer beszélgettem egy ismerősömmel, együtt jártuk iskolába és ő volt a legmenőbb csávó, sőt a város leghíresebb pasija volt. Nagyon jó sportoló volt és persze döglöttek érte a csajok, mindenki az ő barátja akart lenni és minden lány az ágyába akart feküdni, de eltelet 10 év és váratlan dolog történt… Azt mondta utálja az embereket, barátnője se volt már egy jó ideje és mondta, hogy magányos. Furcsálltam nagyon, ez a srác magányos? ez a srác, akinek több tucat barátja volt? Majd elmesélte hogy ennyit jelentett a hírnév. Suli után eltelt pár esztendő, elköltözött egy másik országba és egyedül volt,…
-
Az emberek sose azt látják, aki igazából vagy.
Sose voltam sovány, inkább husis duci csaj. Egy időben hátránynak éreztem, csúnyánk gondoltam magam aki nem érdemli boldogságot, de egyik nap életem szerelme, amit szeretnék megjegyezni iszonyatosan sportos testalkattal belém szeretett. Hogy miért emelem ki a testi adottságokat? Mikor meglátnak az emberek azt gondolják hogy „dagadt” vagyok, de vajon azt látják hogy figyelek az étkezésre? Látják hogy edzek, hogy mennyi mindenről lemondok? Jah NEM! Mikor elmegyek futni az emberek megbámulnak, ha csinosabb ruhát veszek fel kiakadnak hogy miért nem úgy nézek ki mit egy csöves, és tudjátok mi a legrosszabb?! Az, hogy ezt többnyire nőktől kapom. Azon gondolkodtam hogy lehet azok emberek akik nem bírnak, rám és ducibb társaimra nézni…
-
Szóval elég sokat hazudunk, tudjátok sánta kutya story!
Ha másoknak hazudunk nem szép dolog, jó ez most fura volt leírni, főleg, hogy elég őszinte ember vagyok, sokszor idegesítően, de legalább növelem a statisztikát. Inkább beszéljünk most az önmagunknak való hazudozásról, másokkal se szép ha ezt megtesszük, de a legkegyetlenebb ha önmagunkkal tesszük. Csak egy pohárnál, mert rossz napom volt; csak egy süti, mert nem hízok meg tőle; csak egy pici füllentés nem lesz baj…. Csak egy pohárral 25 éve minden nap, csak egy süti az év minden napján, csak egy kis füllentés a szeretteimnek, nem lesz baj…. Mindegy hogyan próbáljuk tagadni, a hazugságok eltűnnek, szétfoszlanak, akár tetszik akár nem… Őszintén azért fáj az igazság…
