Vajon mitől élünk?

Mire van szükségünk ahhoz, hogy reggelente felkeljünk? Ha veszélyben érezzük a szívünket két dolgot tehetünk, vagy elmenekülünk, vagy harcolunk.

Sokszor érzem, hogy nem akarom, még egy nap, még egy reggel, de valahogy kimászok az ágyból, valahogy elindulok, de nem tudom, hogy érek a célhoz. Logikusan teszem, amit tennem kell, lépek egyik lábbal majd a másikkal, a testem végzi a belekódolt parancsokat, de vajon ilyenkor a lelkem hol jár?

Voltak időszakok az életemben mikor, inkább álmodtam, mint éltem. Szerettem lecsukni a szemem, mert akkor olyan helyen jártam, egy olyan életben, ahol minden tökéletes volt, de vajon ez nem lenne túl unalmas? Sokszor, nagyon sokszor, sok a gondunk, úgy érezzük, hogy minden összeomlik, elegünk van, mérgesek vagyunk magunkra, a világra az emberekre az életre….

….de elvileg mi alakítjuk a sorsunkat nem ? Vannak olyan emberek, akik abban hisznek, hogy minden meg van írva és vannak azok, akik úgy gondolják, hogy minden csak, ami felelősségünk, de mi lenne, ha felvázolnék egy köztes megoldást?

Mikor van egy út és az kettéágazik, az ott van nem tudod megváltoztatni, eltörölni, mert az ott van és mindig ott lesz, de ha az utat nem is tudod eltörölni, azt meg tudod választani, hogy melyik ágon mész tovább.

Jó vagy rossz? Élet vagy halál? Fekete vagy fehér?

Hiszek a menyben és a pokolban is, hisz egymás nélkül nem létezhetnének, kell a rossz, hogy értékeljük a jót, kell a halál, hogy értékeljük az életet, és kell a sötétség, hogy értékeljük a fényt.

Kell érezni, akár jó akár nem, mert, ha már egyszer szerettél szerencsés vagy és ha szerettek a fődíjt nyerted meg. Túl unalmas lenne a tökéletes, mert egy idő után nem tudnád úgy értékelni. Élhetsz napkeltétől napnyugtájáig, de aztán mindig történik valami vagy inkább jön valaki, aki felforgatja a világodat és akkor újra boldog leszel.