Egy újabb vasárnap…

“Holnap hétfő és egy újabb munkanap, de vajon miért vagyok stresszes annak ellenére, hogy szeretem a mit csinálok? És mi a megoldás rá?

Ma lemondtam egy kellemes estét a szomszédokkal, kifogásként pedig az szolgált, hogy holnap munkanap és „fel kell készülni rá”. Amikor eljön ez a napa, ideges vagyok, már féliig a holnapon jár az eszem, stresszek és ha stresszelek eszek mindenfélét, és ha eszem mindenfélét, hát nem vagyok előrébb az életmódváltásban.

Ma arra gondoltam így vasárnap alkalmából, hogy ebből elegem van, szeretem a munkám és mégis hisztizek, de őszintén inkább lusta vagyok, lusta vagyok felkelni, dolgozni menni, haza jönni és mókuskerékben élni. Viszont ma úgy döntöttem elengedem ezt.

Ki élvezem az utolsó percet és csak akkor gondolok munkára, ha már ott kell lennem, kihasználok minden pillanatot arra, hogy pihenjek és önmagamra koncentráljak.

Mindennek akkor van ideje, amikor ideje van.”

 

Mielőtt szünetelt az oldalam, írtam pár bejegyzést és ez is ilyen volt….
Így hónapok után furcsa vissza olvasni, mert látom, hogy ez egy előjel volt, ekkor már megszületett bennem a döntés, a döntés, hogy bármennyire szeretem a munkám nem ad teljes körű kiteljesedést.
Teher volt, piszkosul nagy teher. Valamelyest megbecsültek és bíztak bennem, hisz jól végeztem a munkámat, de egy idő után sokkal több volt a negatív, mint a pozitív. Nem itt van a helye elmondani miért éreztem ezt, de amint eldöntöttem, folyamatos visszacsatolást kapok, hogy jól döntöttem.
A tanulság, hogy ne félj változtatni, jó tudom, kibaszott nyálas duma, de ez így van. Rohadt félelmetes tud lenni, de előbb utóbb rá fogsz jönni, hogy megérte.